A káosz egy létra – a Trónok harca biográfiai szemmel

kaosz

Az ember okos

“A káosz egy létra.” – mondta egyszer a Kisujjnak gúnyolt Petyr Baelish Sansá-nak, az Észak őrzőjének nevezett Stark ház legidősebb élő gyerekének a Trónok Harcában. Kisujj a nagy machinátor, aki több uralkodó mellett is ott volt a háttérben, néha tanácsokat adva, néha bogarat ülteteve a fülükbe, mindig „kavarva”. Okos, ravasz, törtető. Kiderül számunkra, hogy mindvégig a trónt akarja, és mindig e rejtett cél érdekében dolgozik. A káosz valóban egy létra számára, melyen fokról fokra egyre feljebb és feljebb tud kapaszkodni. Emiatt mindig éberen, ugrásra készen figyeli a helyzetet, hogy ki tudja használni a káosz által adódó lehetőségeket, sőt, ha módja van rá, viszályt szít, káoszt generál.

Petyr Baelish nagyon jó megfigyelő. Rájött, hogy időnként nagy átrendeződések vannak a világban, és nagyon sok tényező együtthatásától függ, hogy ki lesz az átrendeződések vesztese vagy győztese. Ezért terveket gyárt, igyekszik minden lehetőségre felkészülni, és minden lehetséges forgatókönyvből a számára legjobbat kihozni.

Petyr Baelish jó megfigyelő, de neki is megvannak a maga korlátai. Azt hiszi, hogy ha agyafúrt tervek kieszelésével megkísérli befolyásolni a dolgok menetét, az végül eljuttatja a sikerhez.

A sors bölcs

Petyr Baelish jó megfigyelő, és okos is, de a bölcsesség teljes mértékben hiányzik belőle. Nem veszi észre, hogy a dolgok menetének végső alakulásába, a sors szövődésébe végül is nem tud beleavatkozni. Mindannyiunk életében van egy előre lefektetett, kikövezett út, egy terv, amit születésünk előtt bölcs lényekkel együtt terveztünk el a karma világot átható törvényének szellemében. Elmúlt életeink vétkeit szándékunkban áll helyrehozni, jóvá tenni, e célból írjuk meg életünk történetének vázlatát, melyet majd az időben kibontva, földi éltünk alatt valóra váltunk.

Ráadásul maguk a világ eseményei is bizonyos törvényszerűségeket követnek. Ideje van a vetésnek, ideje az aratásnak, és ki mint vet, úgy arat – ezek a közmondások az egyéni és világkarma szükségszerűen, meghatározott rendben bekövetkező eseményeire utalnak, mely rend rögzítve van egy csodálatosan összetett világórában, az óra mutatói pedig Naprendszerünk bolygói. A bolygók csodás összjátékába van kódolva a múlt, a jelen, és a jövő. Az idő minősége meghatározza, hogy mi történhet meg abban az időben.  Ahogy ideje van a vetésnek, és ideje az aratásnak, a káosznak is megvan az ideje. Káosz akkor van, amikor már megrogyott a régi rendszer, omladozik, az új rendszer pedig még nem mutatja magát.

kaosz

A krízis: a régi vége, az új kezdete

Életünk során mindannyiunknak megvannak a maga krízisei, ahogy a történelemben is. A krízis káosszal jár, veszteséggel, fájdalommal. Valami régi elmúlik végérvényesen, visszafordíthatatlanul. És az így létrejött űrben tud kibontakozni valami új. A krízis, a káosz a régi számára a véget jelenti, az új számára a lehetőséget, a tavaszt, a kezdetet.

„A káosz egy létra” – mondta Kisujj, aki felkapaszkodni vágyott, és ez a vágy színezte át minden gondolatát. Ő nem volt hatalmon, egy káoszban tehát azt a lehetőséget ismerte fel, hogy esetleg ő lesz az új, aki hatalomra juthat, ha kitartóan kapaszkodik felfele. Egy nagy világtörvényt ismert fel, csak felismerését átszínezték személyes vágyai.

Az élet rendje

A káosz egy létra – mondhatnánk – melyen felkapaszkodni, de melyről lezuhanni is lehet – és így már tágabb perspektívából tekintünk rá erre a jelenségre. De ha még ennél is távolabbról tekintünk rá, és a nagy egészet látjuk, felfigyelhetünk rá, hogy a káosz tulajdonképpen az ősz-tél-tavasz objektív váltakozásának szerves része, magától is megtörténik, ez a természet, a világ rendje. Az emberi élet, és a szervezetek, társadalmi rendszerek életének rendje is.

Nem mondjuk, hogy az ősz elszárította és letaszította a leveleket a fáról, és azt se, hogy a tavasz hatalmas lehetőséggel kecsegteti a rügyeket. Véget nem érő körforgásban követi egymást a tavasz, nyár, ősz, tél, sose áll meg.

Lehetőségeket ad, enged kibontakozni, majd vesz el az élet. Ha nem létraként tekintünk a káoszra, akkor nem félünk leesni, és nem érezzük az őrült kapaszkodás szükségét, egészében látjuk a körforgást, és bizonyosság születik bennünk: hálás vagyok a tavaszokért és nyarakért, és köszönettel viselem el az őszöket és teleket is.

Mi az, ami ősszel megérlelődik? Mi az, ami télen szunnyad, hogy majd tavasszal kihajthasson? Ki az bennem, aki él akkor is, amikor minden elveszett látszólag? Ki az bennem, aki túlél, és halad előre minden akadályon keresztül, aki megy, megy feltartóztathatatlanul, elpusztíthatatlanul az események mögött, a háttérben, láthatatlanul, de biztosan? A káosz a kör egy szelete, a kör középpontjában ott vagyok Én.

Fotók: Angel Luciano, Eric Saunders, Nick Fewings, Reshma Mallecha, Byron Johnson fotója az Unsplash weboldalról, és Steve Johnson fotója a Pexels weboldalról

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.