Mellékvágány? – a Trónok harca biográfiai szemmel

tűz

KUDARC

Melisandre, a Vörös Asszony a tűz előtt gubbasztott. Ólomsúlyként nehezedett rá kudarcának terhe. És az áldozatok terhe. Az áldozatoké, kiket feláldozott a „szent cél” érdekében. Látta a lángokból kirajzolódó látomásban a győzelmet. És biztosan tudta, hogy a jogos trónörökös fog győzedelmeskedni az élők és holtak végső nagy harcában, megvédve az élőket, az emberiséget. De most a jogos trónörökös halott. Elvesztett egy sokkal kisebb csatát. Pedig a Vörös Asszony minden tőle telhetőt megtett, hogy elősegítse győzelmét.

Hiába hát a sok áldozat. Ártatlan vér ontatott ki, és ezért ő a felelős. Pedig biztos volt a győzelemben. Látta a lángokban! A Fény Ura megcsalta volna őt? Nem győznek a végső háborúban? Vagy nem Stanis a jogos trónörökös? Félreértette a Fény Urát, kinek oly hosszú évek óta papnője. Hitte, elvakultan, hogy ő, aki a lángokban lát, a legfontosabb szereplő a történetben. Ő az, aki győzelemre segíti a királyt. Most mindent elvesztett: királyát, bizonyságát, hitét.

ÁLDOZAT

Micsoda áldott pillanat ez! A fájdalom, lelki teher és kétségek kuktájában gőgje elpárolgott. Képessé vált az áldozatra, a valódira.

Arra az áldozatra, amikor az ember nem másokat áldoz fel az igaznak és jogosnak vélt célért, hanem saját magát kész feláldozni.

Sejtett ő mindent előre, látott dolgokat, de mint bebizonyosodott, homályosan látott, sejtéseit elhomályosította mohósága, gőgje, hiúsága. Tudta, hogy a jogos trónörökös győzedelmeskedik a nagy háborúban. Így is lett. Csak éppen nem az volt a jogos trónörökös, akit ő annak hitt. Tudta, hogy többek áldozata szükséges a győzelemhez. Így is lett, csak éppen önként vállalt áldozatok voltak ezek. Tudta, hogy neki magának is fontos szerepe lesz a győzelemben. Így is lett. Csak éppen egyik kulcsfontosságú tetténél, amikor a Hagymalovag hosszas unszolására feltámasztotta John-t – aki titokban a jogos trónörökös volt, és végül kulcsszerepe lett az élők győzelmében – például fogalma se volt róla, hogy épp akkor teljesíti élete egyik fő feladatát. Egyszerűen csak tette a dolgát legjobb tudása szerint, és jóval később jött rá, hogy ez tulajdonképpen milyen fontos is volt.

ÉLETFELADAT

Nagyon jelentős paradoxon ez: teljes erőbedobással küzd sejtett életcélja megvalósításáért, és az élet rácáfol hitére. Majd amikor már térdre kényszerítették az események, szinte öntudatlanul, szinte mintegy mellékesen, külső kérésre beteljesíti legfontosabb feladatát. Utólag végignézve az események során, tisztán látja tévedését, és kirajzolódik az események értelme is. Nincs már más vágya, mint jóvátenni, amit lehet, elvégezni, amit szükséges, szolgálni.

A Vörös Asszony mágiát akart használni arra, hogy megtudja a jövőt, megtudja a saját és mások szerepét, feladatát. De a mágia csődöt mondott. Látomásai, akár a Delphoi jósda jóslatai, tulajdonképpen többértelműek voltak, és a valóság sokkal bonyolultabbnak bizonyult végül, mint amit csak úgy könnyedén ki lehetne fürkészni. Végül a Vörös Asszony életfeladatát, amit ott és akkor csak ő volt alkalmas elvégezni, nem istenének, a Fény Urának lángpallosa mutatta meg, nem is a tűzből olvashatta ki, hanem egy általa kevésre tartott, egyszerű ember unszolása.

Amit tett, nem dicsőségért, rátermettségének, kiválóságának bizonyításaként tette, hanem azért, mert szükség volt rá.

Amíg dicsőségre törekedett, önnön kiválóságának bizonyítására, mellékvágányon volt. Ami lehet, hogy nem volt túl messze élete vágányától, és csak egy kicsit lőtt mellé, de mégiscsak mellette volt, és ez a mellette pontosan azt jelentette, hogy nem rajta.

AZ ÉLET LECKÉJE

A Vörös Asszony magasra hágott, lezuhant a magasból, összetört, majd újra talpra állt. Megtanulta a leckét. Éberen figyelte az eseményeket, és amikor eljött az idő, akkor valahogyan pontosan tudta, hogy hol kell lennie, és mit kell tennie. Amikor már elveszett a remény, hogy a nagy háborúban a várat védő jeges, havas máglya körgyűrűjét be lehetne gyújtani, farkasszemet nézve a holtak seregével, szilárd hittel ismételgette a tűzvarázslat igéit, mígnem az utolsó pillanatban begyulladó jeges fa megmentette saját, és sokak életét.

Felkészült a személyes áldozatra, és ezáltal tudta teljesíteni azt a feladatot, amire a történetben egyértelműen senki más nem lett volna képes. Erre készült elejétől fogva, amikor is a Fény Urának szentelte életét, tanult és gyakorolt, hogy papnővé válhasson. De erre készült gőgjében vétett tévedései, és azok következtében előálló krízis idején is. Így vált alkalmassá arra a feladatra, amit senki más nem tudott volna elvégezni, csak ő.

A NAGY PUZZLE

De ne felejtsük el, hogy tette csak egy a sok hősies, bátor, áldozatos cselekedet sorában, melyekkel a személyes ellentéteiket félretevő, egymással összefogó hősök az élőket megvédték a holtaktól a végső háborúban. Sok kiváló személyiség életútja alakult úgy, hogy felkészíthesse őket egyéni életfeladatuk elvégzésére. A Vörös Asszony tette bár nagyon jelentős és különleges, mégsem egy mindenek felett álló, dicső cselekedet, hanem egy olyan tett, melynek pontos helye van a nagy puzzle-ben, és harmonikusan illeszkedik a többiek erőfeszítéseihez, segítve és kiegészítve azokat, mint ahogy azok egyenként is kiegészítik egymást.

A VALÓDI KÜLDETÉSTUDAT

Végigkísérve a Vörös Asszony történetét, arra a következtetésre juthatunk, hogy a valódi küldetéstudat sose gőgös, sose hivalkodó. Teszi a dolgát, tud háttérben maradni, és türelemmel várni, amíg arra van szükség, és tud előtérbe lépni, amikor eljött az ideje.

De hogyan válik valaki ilyen valódi küldetéstudat birtokosává? Hát például úgy, mint a Vörös Asszony, hogy az egyéni érdekek és vágyak által bemocskolt küldetéstudattal veszteségbe, krízisbe sodródik. Elbukik, mindent elveszít, majd feláll, és megpróbálja újra, másképp. Meghal és újjászületik. Eltévelyedik, majd viseli tévedése következményeit. Újra elindul, és megy előre, hisz abban, amit megértett, amiért megszenvedett, szüntelenül törekszik a lelkében sokáig csak elfátyolozott, homályos képként élő, de aztán egyre jobban derengő cél megvalósítására.

Ki az bennünk, aki biztos benne, hogy mindenek ellenére, mindig mennie kell tovább? Ki az, aki alig mutatkozik, végül mégis mindent megvalósít?

További írások a Trónok harcáról, biográfiai szemüvegen át:

A káosz egy létra – a Trónok harca biográfiai szemmel

Ne ítélj – a Trónok harca biográfiai szemmel

Miért jó megvizsgálni a filmeket biográfiai szemüvegen át?

A kép Jutta Albers fotója a Pexels-ről

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.