Rólam

Érdekel a világ.

Érdekelnek az emberek.

Érdekel a látható világon túli, szellemi valóság.

Érdekel az ember életében működő rejtett bölcsesség.

Ez a rejtett bölcsesség felfedezhető minden egyes ember életében.

Ennek a felfedezésnek az örömét szeretném átnyújtani neked.

Kósa Bogi biográfiai tanácsadó

Kósa Bogi vagyok. Mindig is sok emberrel kerültem kapcsolatba munkáim és hobbijaim kapcsán. Szerettem emberek közt lenni, mert minden emberben fel tudtam fedezni valami szépet, jót, tisztelni valót. Művészeti rendezvények szervezőjeként és háziasszonyaként mindig fontosnak tartottam egy meleg, bensőséges, barátságos légkör megteremtését, ahol mindenki bátran megnyilatkozhat, és elfogadásra lel.

Aztán elvesztettem a munkám, és az idő teltével fel kellett ismernem, hogy az, hogy már nem csinálhattam, amit régebben csináltam, csak arra nyújtott lehetőséget, hogy még inkább azzal foglalkozzam, amit a legfontosabbnak tartok. Azzal, hogy megértsem, bátorítsam az embereket, amikor szükségük van rá, és segítsek nekik megérteni és értékelni önmagukat.

Időközben ugyanis a Holland Biográfiai Intézetnél tanultam biográfiai tanácsadást, coaching szemléletű életút kísérést. Így vált ez lehetőséggé számomra, hogy a külső megnyilvánulási formát megváltoztatva, az esszenciát pedig megtartva, új önmagammá váljak. Biográfiai tanácsadóvá.