Ne ítélj – a Trónok harca biográfiai szemmel

szem_ítélet_jó_rossz_ember

Jó ember 

„Theon, jó ember vagy. Köszönöm.” – mondja a tolószékében ülő Bran a nagy háborúban élete árán a nyomorék fiút a kétségtelen túlerővel szemben hősiesen védő harcosnak. Néhány másodperccel később Theon életét áldozza Bran-ért. Ha csak ezt a jelenetet látjuk a Trónok Harca 8. évadának 3. részében, azt gondolhatjuk, hogy Theon egy feddhetetlen hős, egy jó ember, aki nemes lelkületéből kifolyólag képes a legnagyobb áldozatra, arra, hogy életét áldozza felebarátjáért. Ez megelégedéssel töltheti el lelkünket, és táplálja az emberségről alkotott ideált, mely lelkünk mélyén él.

De ha a teljes film végignézése közben jutunk el ehhez a jelenethez, rádöbbenünk valami sokkal mélyebb igazságra. Először is arra, hogy a Theon-ról tett előbbi kijelentésről le kell hántanunk mindenféle ítéletet, a pozitív ítéletet is, mert ítéletünk igaz is és nem is egyszerre.

Rossz ember

Mondhatjuk, hogy Theon védi Bran-t a kétségtelen túlerővel szemben, és azt is mondhatjuk, hogy életét áldozza érte. De hogy feddhetetlen hős, jó ember, és nemes lelkületű lenne? A filmsorozat hosszú jelenetek során mutatja be Theon kéjsóvárságát, jellemtelenségét, Bran családja számára végzetes árulását, frusztrált bizonyítás- és hatalomvágyát. Később láthatjuk őt az elszenvedett kínzások következtében teljesen megtörni, személyiségét majdhogynem teljesen elveszíteni, a kihívások elől gyáván elszaladni.  Ezek a jelenetek viszolygással tölthetnek el, hiszen valami alantast, emberi jóérzéssel elutasítandó gyengeséget és jellemtelenséget láthatunk bennük.

Fejlődő ember

Előző mondataimban jócskán akadnak jelzők Theon-ra vonatkozóan, negatív jelzők, melyek negatív ítéletet fogalmaznak meg, mondhatnánk, hogy teljesen jogosan. Azelőtt pedig pozitív jelzőkkel pozitív ítéleteket fogalmaztam meg. Igaz lehet mindez egyszerre? Lehet, hogy Theon feddhetetlen, jó, nemes lelkületű, a legnagyobb áldozatra is kész, és egyben kéjsóvár, jellemtelen, frusztrált, áruló, hatalomvágyó, megtört, gyáva? Mondhatjuk, hogy hiszen idővel változik az ember, tehát egyszerre nem igazak rá mindezek az állítások, de élete különböző szakasziban igazak rá.

Csak a történet, ítéletmentesen

De most még tovább mennék. Mi lenne, ha nem használnánk jelzőket, hanem csak igéket használnánk. Akkor történetét valahogy a következőképpen láthatnánk: elárul, hatalmaskodik, veszít, elszalad, szenved, elhatározásra jut, küzd, feláldozza életét. Ezeket a cselekedeteket végiggondolva megtörténhet, hogy elkezdünk egy olyan dimenzióba emelkedni, amelyben nem számítanak a jelzők. Csak a történet van, minősítések, ítéletek nélkül.

Ezen az ítéletektől mentes, mondhatni érzelmileg semleges területen a megsebzett hős útját látjuk, akinek a gyengesége válik a legnagyobb erejévé végül. Innen nézve nemcsak hogy szükséges, de elengedhetetlen része a történet végének mindaz, amit a történet elején tett, és mindaz, amit mások tettei által később elszenvedett. Mintha felsejlene egy események mögötti, rejtetten, de biztosan vezérlő szándék, mely a felütéstől a bonyodalmon keresztül elvezetett a végkifejlethez.

Életünk írója, rendezője

Arisztotelész óta tudjuk, hogy az emberi sorsokat bemutató tragédiákat tudatosan megtervezett szabályszerűségeket követve kell megírni annak érdekében, hogy azok a nézők lelkéhez tudjanak szólni, megérintsék őket, és a dráma végére létrejöjjön a katarzis. Ha ez így van, ha egy dráma megalkotásához tudatosságra van szükség, miért gondolnánk, hogy egy élő ember élettörténete alakulhat csak úgy esetlegesen, a véletlen szerint? Az ember, bármit alkot, a természetet utánozza, és égészen a mai napig a tudomány területén nem tudott olyat alkotni, aminek előképe már ne lenne meg világunkban. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy ha egy dráma megírásához tudatosságra van szükség, akkor egy emberi élet „megírásához” is. Ki hát az író/rendező egyben, aki megírja és megrendezi életünk történetét, ahogyan George R. R. Martin megírta a Theon-ét?

A Rudolf Steiner által hozott szellemtudomány ezt a rendezőt magasabb Énnek nevezi. Azt mondja, hogy mindannyiunknak van egy olyan része, amely független a mindennapi érzéseinktől, a vágyainktól, az örömtől és szenvedéstől, amit átélünk, ő maga nem vágyik semmire és nem is szenved, egy dolog jellemző rá igazán: szándéka van. Egy szándék, amely vezérfonalként sejlik át életünk eseményein.

Ki más kockáztatná és áldozná fel életét önként Bran-ért, mint az a Theon, aki úgy érzi, hogy törlesztenie kell?

A sóvár vágy megváltása

És még egy nagyon fontos dolgot ismerhetünk fel Theon történetében: hosszú ideig kapni akart a világtól, elismerést, csodálatot, hatalmat, és soha nem kapta meg olyan mértékben, ahogy szerette volna. Mindaddig, amíg egy sóvár vágy hatotta át cselekedeteit, élete eseményei lassan, de biztosan személyisége csaknem teljes elvesztésébe sodorták. És ott lent, a mélyben, a sötét és kilátástalan magányban képes lett rá, hogy észrevegye egy másik ember szenvedését. Sansa szenvedéseit látva lelkében felébredt az együttérzés és a segíteni akarás, ami magától értetődő természetességgel szülte meg a bátorságot és az áldozatkészséget. Innen már szinte egyenesen vezetett élete útja a szent fa alá, ahol életét áldozta Bran-ért.

ember_kereszt_megváltás_magány

Gyengeségünk az erőnk

A hitvány és a jellemes, a gyáva és a hős, az önző és az áldozatkész. Mindezt rámondhatjuk Theon Greyjoyra, ahogy rámondhatjuk önmagunkra, mindannyiunkra is. De mi értelme rámondani bárkire is bármit, ha a kijelentések egymást cáfolják meg. Ha objektívek akarunk maradni, elég csak annyit mondani, hogy úgy látszik, életünk nem egyenes vonalban halad, a fejlődés útja az egymással ellentétes végleteken keresztül vezet, és előfordulhat, hogy gyengeségünk válik a legnagyobb erőnkké.

Visszatekintve életünkre fellebbenhet a fátyol, és megpillanthatjuk az ellentétek közti közepet, amit sokkal inkább igével írhatunk le, mint jelzővel, hiszen tulajdonképpen egy cselekvésre, a valakivé/valamivé válás folyamatára pillantunk rá. Átfogóan tekintve az életre nem tudjuk senkiről se biztosan kijelenteni, hogy ilyen vagy olyan ember, egyetlen dolgot mondhatunk biztosan: hogy képes a változásra, változik élete folyamán, és tulajdonképpen folyamatosan valakivé válik.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.