„Semmi sem állandó, csak a változás maga.” – mondja Hérakleitosz, és ahogy visszatekintünk életünkre, csak egyetérteni tudunk vele. Nem könnyű elfogadni, hogy életünkben minden elmúlik idővel, a jó és a rossz dolgok is. Fellélegzünk, ha elmúlik valamely szorongató élethelyzet, és siratjuk a boldogságot, ha véget ér. Fájdalmunknak természetesen helye és ideje van, veszteségeinket el kell gyászolnunk. Utána viszont fontos felismerésekre juthatunk, ha kicsit távolabbról tudunk rátekinteni élethelyzetünkre.
Ha magasabbról nézzük, nagyobb távot látunk be visszafele az időben. Látjuk, hogy a bimbózás, virágzás, terméshozás, hervadás ciklusai újra és újra megismétlődnek, életünkben, és a természetben egyaránt. És ahogy a természetben sem, életünkben sem múlik el semmi nyomtalanul. A növény sajátságos, egyéni növénységének esszenciáját egy kis magban viszi tovább, pihenteti a hó alatt, hogy aztán újra növénnyé nevelje. Tavasszal és nyáron aztán a mag belenő a növényi formába, mely tulajdonképpen sose veszett el, mindig is ott volt, csak egészen addig láthatatlanul. Minden, ami elszárad, az magot érlel, vagy sarjat növeszt, vagy gyökeréből kihajt újra. Minden, ami véget ér életünkben, magában hordozza az újnak csíráját.
Ideje van a kitágulásnak, és ideje van az összehúzódásnak, mint ahogy ideje van a vetésnek és ideje van az aratásnak is. Türelmet tanít nekünk a természet örök körforgása, mint ahogyan életünk körforgása is.
Ciklusokban hömpölyög az élet, és minden ciklusnak megvan a maga tavasza, nyara, ősze, és tele. Tanulmányozva ezeket, azt is észrevehetjük, hogy mi az, amit egyik ciklus átad a másiknak, és végül is mi az, ami minden cikluson végigvonul. Ekkor megsejthetünk valamit abból, ami bennünk állandó. Valamit, amit nem lehet elveszíteni, mert újabb és újabb formákban bár, de mindig utat talál magának, és megnyilatkozik életünkben. Megnyilatkozik, még ha mindig egy kicsit másképp is.
Igaza van Hérakleitosznak, a világban valóban egyvalami állandó: a változás. De e kijelentéshez hozzátehetjük a másik oldalt is: a világ illuzórikus fátyla mögött pedig egyértelműen van valami, ami állandó. Valami, ami a szemünk számára láthatatlan, olyasvalami, ami annak ellenére, hogy állandó, mégis a változásban mutatkozik meg. A léte örök és állandó, minősége pedig a változás. Van, létezik – ez állandó benne. Változik – ez örök benne. Állandóan létezik, örökké változik. A fátyol néha fellebbenhet, korunkban már gondolati kutatás útján is. És ez tulajdonképpen a biográfiai munka: személyes sorsunk mélyebb mozgatórugóinak kutatása, a változások mintázatainak megértése, és a lényünk mélyén levő örök és állandó megsejtése.